GGK Irodaház

http://www.nol.hu/gyujtesek/oktogon/friss/7172/

Korszakok dialógusa Népszabadság Online o Oktogon o 1998. szeptember 11.

Épület: GGK irodaház
Hely: Budapest, Zugló

Dicsérni nehéz. A közönség a vérszagot szereti. A virtuóz tõrdöféseket, melyekben a kíméletlenség és az igazság, a pontosság és a grácia bonyolultsága mutatja meg magát. Házakról beszélni úgy, hogy azokban sosem a keletkezésüket kísérõ emberi történés, a dráma a fontos, hanem a kihûlt falak, érzéketlen síkok, holt tömegek rendszere - nos, így igen fáradságos a kívülállót a tervezés szellemi konfliktusai iránt érdeklõdõvé tenni. Kivált, ha minden rendben van. Amikor az alkotószellem ritka gazdagságban mutatkozik meg, a tervezõ ízlésén pedig nincs semmi korholnivaló. Nyár elején fejezõdött be a GGK, egy osztrák reklámügynökség hazai irodaházának bõvítése. A Zugló villanegyedében meghúzódó eredeti épület mellé most új emelkedett. Mester és tanítvány házai feszülnek egymáshoz a ligetes lombok között, és közösen állítanak valamit hagyományról és modernitásról. A két ház viszonyából ugyanis hiányzik a modern építészettel szemben a nagyközönségben is élõ egyetlen elvárás, az illeszkedés szándéka. Azaz mégsem. Kovács István, az ifjú tervezõ ugyanis olyan épületet állított az eredeti mellé, amely meghatározó karakterelemeit tekintve az elkülönülést sugallja ugyan, ám másodlagos optikai tényezõi mégis öszszeköttetést teremtenek az öreg házzal. A régi ház azonban - éppen az új viszonylatában - most mégis kérdésessé válik. Nem egyértelmû ugyanis, hogy az a ház, amelyhez a Kovács-féle, szinte teljesen fával burkolt új épület keresett tisztelettudó kapcsolatot, mennyire tekinthetõ réginek egyáltalán. Formái, falait alkotó anyagai tekintetében az. Illetve nagyjából az csupán. A GGK hazai megtelepedésekor családias léptékû irodaházat keresett és talált magának Pest kertvárosában. Ez a derékszögû zuglói utcák egyikének sarkán álló lepusztult, századfordulós ház a felújítás során, Turányi Gábor keze nyomán, pompás szecessziós formákkal gazdagodott. A bejárat íves elõtetõjével, a fõhomlokzaton futó kék majolikaelemekkel s mindezek fölött impozánsan elõreugró tetõpárkánnyal. Látványos formákkal, amelyek mintha kissé túlságosan is látványosak lennének. A házon megjelent formakészlet érzékelhetõen nem a pesti szecesszióból vétetett. Hiszen a GGK eredeti bécsi otthona, a Vojcsik-villa, az ottani szecesszió mestere, Otto Wagner tanítványának, Otto Schöntalnak a kezétõl származik, a filiálé tervezésekor pedig Turányi a központ architektúráját tekintette mintának. Kovács István tervezése elõtt tehát egy följavított régi ház állott a telken, amely Schöntalon és Turányin, valamint majd egy évszázadon átsugározva Wagner formateremtõ erejének nyomát viselte magán. Az új szárnyépület ehhez igazodik. Kovács tiszteletben tartotta a Turányi Gábor által kialakított feltételeket: az egyébiránt sosemvolt szecessziós házat valódinak fogadva el, megteremtette a "régi" és az új kontrasztját. Ez utóbbi formájában és anyagában is elkülönül. Lapos tetején kis üvegkabin ül, elegánsan lebegõ elõtetõje alatt ajtó nyílik a tetõteraszra. Hosszan kiülõ tetõpárkánya folytatja Turányi mozdulatát, s így a két ház, amolyan "én és a kisöcsém" alapon ugyanazt a nótát zengi. Ha a régi ház függélyes osztását a hosszúkás ablakok teremtik meg, akkor Kovács épületén ugyanez végletesen fokozva, az ablakok elõtti falamellák sûrû rendszerében érvényesül. Az új ház elsõ emeleti sávja a régi kapuívével, második emelete pedig az öreg ház emeleti ablakpárkányával talál kontaktust, a két tömeget pedig egy semleges elem, az átjárókat magába foglaló üvegdoboz (úgynevezett nyaktag) kapcsolja össze. Az egész kortárs építészetet meghatározza az újfajta építõanyagok, rajtuk keresztül pedig a gazdagabb kifejezésmódok keresése. A hiánygazdaság óta eltelt évek alatt ez zajlott le a hazai építészetben is. A folyamat egyik legfeltûnõbb változása a fa kültéri alkalmazása terén zajlott le. A rendszerváltást megelõzõ évtizedekben fával burkolt homlokzatot elvétve sem lehetett látni, az utóbbi néhány év pedig már egymásra hasonlító házak sorát termelte ki. Ezeken rendszerint az erõsen elõrenyúló lapos tetõidom alatt, a csapadéktól óvott épületszakaszon szabadon látható a faburkolat sávja. Olyan ház azonban, amely minden elemében faburkolatú, a GGK-házig nem épült még Magyarországon. Nálunk különben is szokatlan az a viselkedésmód, ahogyan Kovács pavilont emelt a kvázi szecessziós villa mellé. Gondolkodásának imponáló szabadságában szerepet játszhat az is, hogy nem a Mûegyetem gyakran tiltásokra és kizárólagosként érvényesített normákra épülõ szellemi gúzsából kellett fantáziáját, érzékenységét kibogoznia. Kovács ugyanis - néhány évvel ezelõtt - az Iparmûvészeti Fõiskolán végzett, ahol az alternatív mûhelybõl kikerülõk által sok fontos friss gondolat valósult meg az elmúlt évtizedekben. Kovács érzelmes puritanizmusa, racionális, mégis játékos megoldásai, ha itthon elszigeteltek is, Európa építészetében nem állnak egyedül. A svájci tervezõpáros, Herzog és De Meuron a kilencvenes évek elsõ fele óta messzi földre kisugárzó hatása, a kontinens építészetét befolyásoló szigorú esztétizmusa vetül a házra. És ez jól van így. A szellemi centrumból eredõ gondolat frissen és átélt hitelességgel rezonál Kovács munkájában. A hazai építészetet általánosan terhelõ mentális kisléptékûség, a formai, hagyománybeli és akár építészetelméleti problémák fölvetésétõl való kínos irtózás szakmai szubkultúrája fojtogatóan hat az egymást követve fölnövõ generációkra. Aki nem ment el itthonról, arra a szakmába tagozódás folyamata többnyire a szárnyszegés rövid, de végleges hatású idõszakaként hatott. Ezt Kovács szellemi önállóságának meglepõ sértetlenségével vészelte át, de az is meglehet, hogy õ csupán egyik tagja annak az új generációnak, amely már nem az itthon begyöpösült magatartásformák szerint kíván az építészetrõl gondolkozni. A GGK-ház nemcsak a régi épületszárny viszonylatában fogalmazta meg a hagyomány és a modernitás kapcsolatának egyik érvényes és korszerû magyarázatát. Ahogy Herzogék a maguk szellemi és társadalmi pozíciójában részeseivé váltak az egymásra rétegzõdõ korszakok dialógusának, úgy Kovács nálunk is újra kezdeményezi a meg-megszakadt párbeszéd fölvételét. Az irodai ablakok elõtt sorakozó lamellák természetesen nem azért jöttek létre, hogy minden egyéb megoldásnál jobban végezzék el az árnyékolás feladatát. Ám mint a puritán homlokzat funkcionális elemeibõl létrejövõ változatos architektúra, a Le Corbusier ihlette harmincas évekbeli brazil építészet leleménye él tovább a pesti kertvárosban. A nemzetközi modern építészet szélesen hömpölygõ árama az, ahová Kovács e szellemi referenciák révén a kortárs hazai építészetet újra besodorta.